Ezt a címet egy régi barát... cimbora... na már itt képzavar van... Hiszen elhalt az ügy. Ő szegezte nekem ezt a kérdést még annak a gondolatnak a fejtegetésén, hogy talán beáll a motorosok... A Lovasok körébe. A kérdés viszont meglepett... És azóta is sokat gondolkodtam rajta... Ma, ezen a szép borús reggelen talán megpróbálok boncolgatni rajta egy cseppet...

Csak magamból tudok kiindulni. Ezzel pedig már egy fajta arspoeticát is felvázolok, bár ez az írások alatt is megnyilvánulhatott... Mindegy.

Már viszonylag korán, 4-6 éves koromban rajongtam az indiánokért. Tollak, rojtok, kis szütyők:) Az utolsó mohikánnal keltem és feküdtem, nap közben pedig a Winnetou pörgött. Nem számított más. Így a lógó rojtok utáni rajongás megmaradt. Tiniként jött a rojtosra használt farmer mellé a bőrdzseki. Lassan a rock zene is beivódott sejtjeimbe... És egy nap valahogy a motorozás összeszövődött fejemben ezzel az egésszel. Hogy más miért ül motorra, nem tudhatom. Én a vadászmezőkre utazok:) Együtt robogva képzeletbeli Ősökkel. Mert amúgy magam vagyok...

S hogy MIÉRT? Na erre keresek egy ép-kéz-láb választ.

Sok beszélgetést hallottam már. És rá kellett döbbennem, hogy sehol nem tudok azonosulni.

Vannak akik úgy ülnek motorra, hogy fellélegeznek a hátrahagyott gyerekzsivaj-zajterheléstől, valaki meg egy balhéból szabadul el otthonról. Valaki csak simán szeretne végre egyedül lenni, utánfutó nélkül. Eljátszani hogy újra az a vándorlélek mint a családalapítás előtt... Én ezeket is láttam magam körül... És én egyik sem vagyok. Nem tudom szapulni a családot, sem a páromat, hiszen ha Ő otthon nem tartaná a frontot amíg Én a vassal gurulok, nem tudnék szabad szívvel eljönni hazulról. A gyerekek pedig csimpaszkodva lógnak rajtam, hogy "ne most menjél Aaapaaa". Miért megyek mégis? Hogy megjárassam, vagy hogy dolgozni menjek, hogy kicsit letehessem a szeretett GT-t, és egy kicsit újra mohikán legyek... Aki hazaérve elmesélheti élményeit. A gyerekek pedig csüngenek rajta. Beállva az udvarra, kisfiam felpattan a még meleg nyeregbe, a lányommal a hátsóülésre, és egy kicsit eljátszák Apát:)

Nem vagyok az a fajta motoros, aki képes hosszú kilométereket elmenni. Vándorként ott megszállni ahol éppen ér az este... Bár nagyon szerettem volna, akár országon belül is... De nincs kivel. És van egy Család, akit talán nem is lennék képes otthon hagyni... Kihagyni abból az élményből... A páromat sokszor fűztem. Még tervben van egy országos körút, de nem jött még le a tervezőasztalról. A gyerekek nélkül még mehetne a dolog... De a feleségem nélkül, már nem. Jóban, rosszban együtt... És nem csak a papír forma miatt... Hanem mert EGYek vagyunk... És ezt kevesen értik meg.

Van olyan motoros ismerősöm, aki nem hogy mást, a feleségét sem engedi fel maga mögé... Pár alkalommal beszélgettem vele... S lassan rá kellett jönnöm, hogy nem tudok azonosulni az Ő gondolataival. Több tízezer kilométert gurulnak egy évben a tööbi mocissal, amiért irigyelem ugyan... De ezért olyan életet él, amit én képtelen volnék. Hetekre eltűnik.

Café Racer-nek tituláltam magam, mert többnyire erre futja... A család ha lemegy a balcsira, én mocival ingázok. Minden a helyére kerül. Ők sem hiányolnak, mégis a vason élem a napokat. Dobozolva élek. Aminek a varázsát nem kell prezentálnom:) Kávékra térek be ide oda, út közben. És azokban a pillanatokban vagyok kénytelen megélni mindazt, amit azok élhetnek át, akik országokon ívelnek át... Ilyen olyan vassal...

Régebben intettem nekik... Már nem fogok...

Nem vagyunk egy hullámon... Én beléptem a magányos lovasok táborába, nem kergetek álmokat tovább. Mert mindent nem lehet. 3-4 szerep éppen a határ. Többet nem tudsz sérülés nélkül magadra ölteni. Hogy Apa is legyél, hogy Férj is legyél, hogy Cement is legyél ami olykor összetartja a széteső rendszert, mert ez odavissza játék, nem csak a párod dolga... És Manager is legyél 8:30-tól elérhető, szalonképes ha kell...

Nem azért motorozok mert azzal könnyebb közlekedni. Azért motorozok, mert gyermeki álom volt, amit elérhetetlennek láttam sokáig. S így vált az "álmok valóra válnak" szimbólumává. Nem azért vettem egy BMW 1200-es Classicot mert az megbízható, és nincs vele gond. Hanem mert fűzött küllős, és kicsit modern, kicsit retro. Nem vagyok szerelői vénával megáldva, de mosolyogva s átéléssel olvasom azokat a bejegyzéseket, ahol a motoros puritán körülmények között kényszerül rá egy megoldásra, hogy egyáltalán tovább tudjanak gurulni... Egy normális garázsig.

Ez is egy életforma. De nem vagyunk egyformák... Mindenki motorozik valamiért. S vannak akik együtt tudnak gurulni, mert egy az értékrendjük.. S vannak akik nem passzolnak be sehova... Mert képesek egyik pillanatról a másikra otthagyni akár az írást is... Ha látják hogy a kisfiuk egyedül tologat egy mathcboxot a szőnyegen... És eszükbe jut, milyen volt egyedül játszani...

Mennem kell.