Múlt héten Pénteken -úgy hozta az élet hogy -vidékre kellett mennem.

Mivel a héten már kitűnő idő volt, meg sem fordult a fejemben hogy kocsival menjek. Hm...

Reggel azért betettem az esőkabátot, hátha. Kitoltam a vasat, és nekilendültem hogy veszek matricát, az M0-án gyorsabb lesz az út.

Nos mire a kútra értem, csak egy üdítőt vettem az útra. A hőmérő 11 fokot mutatott. Ez kicsit kevesebb mint amire gondoltam, de sebaj! Ilyen hidegben is volt már szerencsém motorozni, amikor Rose-t hoztam el Nyíregyházáról:)

Gondoltam egyszerűbb lesz a városon keresztül kimenni a 10-esre. Így is tettem. 11-12 fok körül járt az idő. Terveim szerint ahogy melegszik, egyre jobb és jobb lesz...

Nos Üröm környékén már nem volt őszinte a mosoly a bukó alatt. Inkább egy aggódó grimasz volt, hogy 10,5 fok alá ne menjünk.

Úgy döntöttem inkább élvezem az utat, az együttlétet, mint hogy az órát bámuljam. Átállítottam Range-re a kijelzőt, hogy a megtehető utat kémleljem, merthogy nem is tankoltam a városban. Az is izgi volt... Hát így az igazi motorkázni nemde?:)

Lassan azért érezhető volt hogy nagyon nagyon alulkalibráltam a dolgot... A térdeim kezdtek hűlni. A combomszintén jelzett. A kabátot is kezdte átfújni a menetszél. Muszáj voltam csökkenteni a tempót. 70-80 km/h-ánál állapodtam meg. Amit Rose-on ritkán tettem eddig, tekintettel az általam megszokott szélvédelemre. Lásd CBF 600n

Csak csak megérkeztem uticélomhoz. A leszállás már jelezte hogy túltoltam. A térdeim benyilalltak. 

Hány fok van mégis???

Akárhogyan is futtattam az agyamban az emlékeket, sehogy sem tudtam felidézni ezt a számot. Nem, ez volt a maxi eddig. Egyértelműen vitte a prémet... És az izületeim hajlékonyságát is:)

10 óra...

Minden remek. A hőmérő föltornászta magát 13,5, ez már letörölhetetlen televigyor volt. Amit még tetézett a kicsifiam második szülinapja is:) 

Ám amikor nyeregbe pattantam és az üzemanyag kijelzőre néztem ahol a szintjelző csíkoknak csak lennie kellett volna, már azon gondolkodtam, hogy lehet a kabát se kell... ha tolni kell...

És igen... A fohászom meghallgattatott:)

Az utolsó pirosnál Merlin bedörmögött mellém...

-Nekem még el kellene jutnom odáig Öreg -vigyorogtam.

-Tudod hogy odáig még elvisz! Hidd el! Csak ne foglalkozz vele... Hagyd az Órát! -s már porzott is utána az aszfalt.

Húztam neki, vigyorogva mint a vadalma. Minden tökéletes volt. És ha itt van, ugyan mi bajom eshetne? Hiszen a Varázslóval gurulok együtt:)

Kint foglaltunk helyet, a motorok mellett... Nem jött számra szó. Tökéletes volt a pillanat... Csak szivart nem hoztam... Ez akkor jutott eszebe, amikor megláttam a hosszú pipát nála... Ismét:)

-Csak nem szakállt növesztesz Te is?

Végigsimítottam, és talán zavarba is ejtett a kérdés... -Nem nem... Csak nem volt még érkezésem megborotválkozni. Ennyi...

-Kezdesz hasonlítani rám Pajti -mutatott a fizimiskámra mosolyogva.

Nagyon jól esett, de csak legyintettem: -Csak szeretnék Merlin! Csak szeretnék... -s ahogy ezt kimondtam, Ő is rám nézett, és elnevettük magunkat...

-Néha még Te sem tudsz hova tenni engem Gabe. Igaz e?

Pöfékelni kezdett a pipából, majd úgy folytatta: -Nem tudom miért, de mintha kódolva lenne belétek hogy kívül keressétek a hiányzó részeiteket. Tárgyakban, más emberekben... De sosem magatokon belül... A részed vagyok, de könnyebb neked is ha Önmagadtól külön állónak tekintesz. Ezen gondolkoztál már?

Felnevettem... -Amióta találkozunk elég sok dolgon gondolkoztam már Barátom. S valóban, ezen a dolgon is... De írni mindenképpen könnyebb így rólad... A beszélgetéseinkről...

-Várj várj! Engem nem az zavar ahogyan leírod, ó dehogy... Hanem a gondolat... Hogy odabenn sem kezelsz a részedként... Kivetítve tekintesz rám tökéletesként, tévedhetetlenként. Szerinted a Mágusok sosem tévednek?

-Nem tudom Merlin. Szoktál tévedni? -kérdeztem nevetve.

-Én?... Én nem... -azzal vállon bokszolt és felnevetett... -Dehogyis nem... Hidd el, nagyon szurkoltam ám hogy ne kelljen tolnod a vasat...

-Hogy mi??? -s már bújt is vissza a pipa mögé, halkan kuncogva mint egy kisgyerek. -De azt mondtad higgyem el hogy el fogok gurulni odáig -háborodtam fel.
Vigyorgott csak, majd a pipájával intett felém: -Szerencsére hittél benne! -majd tovább kuncogott.

-Merlin! Kezdem azt hinni hogy csak egy bolondos részem vagy, aki csupán az önkontrol miatt nem juttatott még zártosztályra -fakadtam ki újra.
Ő előrehajolt, az órámra mutatott, majd karcos hangján suttogta: -Egyrészt indulni kell. Másrészt... Nem igazán tudod még hogyan is működik ez az egész, de hidd el el fogom mondani... Gondolatébresztőnek csak egy dolog: Ha én a részed vagyok... És amúgy Isten képére lettetek teremtve... Vajon a mi jelenlétünk az Életedben nem e attól függ hogy a benned jelenlévő felé mennyire vagy nyitott?

Felállt, térdemre csapott egyet, s már a motor nyergében is volt. Intett, hogy kövessem. Kattogott az agyam egy pár percig, de ahogy a kanyarok jöttek, és Merlin haladt, inkább csak az útra, és a mocira koncentráltam...

Majd megbeszéljük... -gondoltam.