Akik esetleg követnek, tudják hogy sok idő telt el posztolás nélkül, és ennek oka nem a vírushelyzet, hála az égieknek. Visszaolvastam a posztokat, az észosztást... S ez így már nem megy... Ha nem tanulok a történésekből, akkor nem lenne jelentősége sem... De én nem így vélekedtem eddig sem...

Tavaly ősszel történt -még bőven a 20 fokok mentén, -hogy bár azt hittem tudok motorozni (is), mégis felkentem magam egy kocsi hátuljára. Nem fogok másra mutogatni, és nem fogom menteni magam, hülye voltam, elbambultam: a kislányom járt az eszemben... Hogy vajon odaérek e még a sulihoz ha gyorsan megtankolok a mocival még előtte... Vagy vigyem haza, tegyem le -mármint a vasat, -aztán majd legközelebb megtankolom... Amíg ezeket átfuttattam a rendszeren, a sor araszolásból megállt. Engem a csomagtartó állított meg. Pördültem, repültem, minden volt.

A védőruházat alap, ezt már régóta nem bliccelem el. Ennek hála a csuklóm tört csak össze. A motor már rosszabbul járt. A térdem összenyomta a csepptankot, az eleje teljesen KO lett... Az egy külön mutatvány volt... Sok mindent megértettem... De ezekről majd később...
...mindenről lesz majd szó... Motorcserével kapcsolatban, balesettel kapcsolatban, biztonsággal kapcsolatban, de most maradjunk Szeptember 1-nél.

A mentő a lehetőségekhez képest hamar kiért... Meg a Tűzoltóság, meg a Rendőrség. Én lettem a látványosság. Igen, a motornál kármenteni kellett, mert elszállt a generátor dekli is borulásnál... Olaj...

Be kellett szállítani a Balesetibe... Féltem. Ugyan nem volt épp hullám, de a járvány azért jelen volt... És mint tudjuk, meg volt a véleményem a korházakról, és az orvosokról... Még mindig szégyellem magam... Pedig már 6 hónapja lassan... De ha eszembe jutnak azok az aggodalmak... Kellett, hogy lássam... Másként, máshogyan...

6 órával a baleset után már műtőben voltam. S úgy ugráltak körbe, mintha senki mással nem kellene foglalkozniuk. Mintha csak az én hülye csuklóm lenne aznap... Senki egy percig nem éreztette velem, hogy a "hülye motoros" miatt kell szívnia... Ott voltam kiszolgáltatva a vélt igazammal, szemben azzal ami körülvett... Mindenki a legjobb tudása szerint járt el... Én lemondtam a kezemről... Amikor elmondták hogy csavarozni kell, búcsút intettem a biliárdnak, a motorozásnak...

A hónaljba adott érzéstelenítő csak kísérlet volt, mert még sosem próbáltam... Ám az aneztes nem találta el az ideget ami kellett volna... Jót beszélgettünk közben. Egy percig nem hibáztattam. Eszembe sem jutott... Hálás voltam hogy így foglalkoztak velem.

Mivel a szuri nem járt sikerrel, bealtattak.

A tervem reggel az volt, hogy 10 óra körül bemegyek a városba egy megbeszélésre. Utána akartam megreggelizni... Merthogy reggel még nem kívántam semmit... Ennek eredményeként étlen szomjan ért az ébredés a műtét után... És 5 órával később, este 3/4 11-kor megőrültem... Még maradékot is ettem volna...

A nővérek épp elköszöntek, hogy átadjanak minket az éjszakai műszaknak. Én pedig szóltam hogyha esetleg maradt valami morzsa a többiek vacsijából, szívesen venném... Sűrű elnézéseket kérve...

10 perccel később visszatért a nővér... Egy olyan májkrémes vajpuha ropogós héjú kenyérrel, amit el sem hittem. Lassan tápászkodtam fel. A szoba elcsendesült. A "lakótársam" aludt. Én beleharaptam a kincstári szendvicsbe... És patakokba folytak a könnyeim... Összeomlottam... Tudtam miket írkáltam ide, hogyan vélekedtem dolgokról... Az orvoslásról, meg minden másról...

Sajnálom... Őszintén... És ez a minimum, hogy ezeket a sorokat vállalva megírom... Folyamatosan jöttek mentek, még megköszönni sem volt idő...

Minden tiszteletem az Orvosoké, és Ápolóké... s erre nincsenek szavak... hálás vagyok hogy nem másként kellett ezt megtapasztalnom... Mondjuk az intenzíven...

Régi posztokat nem törlök, mert kell hogy ott legyen mementóként. De sok mindennel nem értek már egyet. Főleg az okoskodással... Az észosztással... Nagy volt az arc, a mellény, az ész... 

Sok dolgot újra kell építenem... 

Kezdjük...

Ezúton köszönöm még egyszer. Hálás vagyok mindenért. Az Orvos Úrnak aki műtött. Az Ápoló Hölgynek aki valahonnan kerített, kanyarított nekem este 11-kor szendvicset... S mindenkinek. 

Sokan mondták hogy "ez csak egy kéztörés volt, nem kell belehalni"... De senki nem volt tisztában azzal, hogyha nem állok meg a felezővonalon hanem átfordulok, akkor az első autó nem tud megállni...

Összetörtem egy autót... Frászt hoztam egy hölgyre és a lányára. A saját családomról nem is beszélve... Égett a pofám rendesen... Ezeket a dolgokat pedig helyre kellett tennem... Fél évvel később pedig visszatértem ide is... Hogy a hülyeségeimet faragjam meg... Írásaimat már nem fogom szerkesztgetni. Úgy írom ahogy jön... Biztosan lesz még ezzel kapcsolatban is poszt... Nehéz elkezdeni... Nincs is más célja ennek, csak a mea culpa... És az első sorok...

Köszönöm azoknak akik itt vannak, voltak, és olvastak... Hálás vagyok. Tényleg...

Elnézést kérek azoktól akiket esetleg sértett egy egy írásom... Nem mondom hogy nem lesz ilyen ezek után, mert aki "ír", azzal könnyen megesik ez. De emögött nincsen semmigajta szándékosság, ezt higgyétek el kérlek.

Szép napot kívánok mindenkinek! És vigyázzatok magatokra... Legyen Velünk kevesebb az Orvosok és Ápolók tennivalója... Remélem ezt jól fogalmaztam meg�