Hosszú idő után, megint csak egy pipa és egy kávé mellé huppantam le... Előttem az RS veri vissza szakadatlan a napsugarakat magáról. Akár egy kávézó terasza is lehetne, de itthon vagyok... Nem várok semmit a naptól, sem a délutántól. Csak belesüllyedve a székbe, élvezni a füstöt... A semmiből viszont felvisít egy ismerős hang, ami mégis ismeretlen, majd befordul az udvarba... Egy hasonló Z1-gyel Merlin.

Nem szólok, nem intek. Nem számítottam rá, nem is vártam már... Kiburkolózik bőrgúnyájából. És maga húzza mellém a széket. A kávéból még maradt. Kihalássza a pipát a tarsolyból, dohányt kutat, mire odanyújtom neki a sajátomat. Vigyorog, és készíteni kezdi.

-Sok idő telt el... -törte meg a csendet. Hangja még mindig morgós, kicsit karcos. 

-Sok bizony. Nem is nagyon értem ittléted okát -minek kerülgessek valamit ami idebenn kiáltozik? Ő csak mosolyog, mit is vártam mást? Ingatja a fejét, és néha kipillant rám. Majd odaveti a kérdést: -Haragszol?

Hirtelen válasz: -Nem! -de tovább gondolva, muszáj voltam kiegészíteni: -Már... nem. Mert nem számít... -a válasz meglepett, és ledöbbentett. De nem csak engem... Ő is felkapta a fejét... Majd egy év telt el, kicsit több. Én pedig már el is engedtem ezt az egészet... Annyi mindent próbáltam már... Fáradt vagyok már tornázni.

-Még mindig egyedül utazol? -látszott rajta, a kérdés komoly, és nem csak gúnyból kérdezi... Valami oka van... Tesztel az Öreg??? Gondolkodnom kell rajta... Ismerve Őt, nem csak a fizikai dolgokra érti mindezt... Van itt más is... Elfogott a vigyor, s már nem tudtam a dacos gyerek ábrázatát viselni... -Nem... Nem utazok már egyedül... a barátok... mindig velem tartanak... -s ahogy ezt kimondtam, átjárt valami fura energia... Mintha megnyílt volna valami idebenn.

-Hát, ahogy látom... Az Égi Lovasok tábora bővülni látszik... Mi a helyzet az Élőkkel? Olvastam a cikket arról, hogy nem keresed tovább a "fajtádat". Miért adtad fel?

-Nem feladtam. Csak elengedtem. Besokalltam az emberek egyre furább hozzáállásától. Valahogy a motorozás nem arról szól már mint egykor. Nem csak az Út számít. Valahogy... akik kemény magnak tartják magukat, gőgösek, és lehülyéznek mindenki mást, divatpatkánynak tartva azt aki gyári, széria vassal halad. Vagy csak azért, mert nem egy "csorda" tagja. -Aztán átgondoltam... folytattam: -Persze akadnak még olyanok akik együtt tudnak gurulni, a semmi felé... Jó nekik -mosolyogtam -de ebből kevesebbet látok. A többség mellét verve ül a motoron, és posztol, képet lő fel, hogy Ők most aztán nagyon keményen tolják... Ebből én már nem kérek... 

-És mi a helyzet veled?

-Igyekszem távol kerülni ettől az egésztől. Nem vágyom már másra, csak nekidőlni a vasnak, és begyújtani a pipát. Mindenki mehet ahogyan és amerre akar. Ennyi. Csak addig megyek, amíg egy ilyen helyet nem találok. Vagy ahol esetleg kapok kávét...

-Mintha dühös lennél...

-Nem dühös vagyok, csak elegem lett. A digitális világ mindenütt átszűrődik, még itt is... Én pedig lázadok... A hülye világ ellen... Gondoltam lesznek még akik olvasnak, elgondolkodnak... Tisztelet a kivételnek... De ha nincs Vlogod, Féjszbúkod, le is húzhatod magad... -Ő csak vigyorog... Én pedig hirtelen ötlettől vezérelve... kikapartam a pipát, berohantam a motoros cuccért, és átöltöztem... Végre sikerült a "Nagy Varázslót" meglepnem. Láttam rajta hogy leesik az álla.

-Most itt hagysz? -Kérdezte mély döbbenettel, mire vigyorogva reagáltam: -Dehogy! Tudom hogy velem tartasz...

Nem gurultunk sokat. Nem mentünk a világ végéig... De hihetetlen élmény volt... A jelen és a múlt egybefonódása... A Z1 és a Z900 RS együtt... Mintha időkapun suhantunk volna át. Mígnem megpillantottam egy félreeső kis öblöt az út mellett, amit fák öveztek. Gondolkodás nélkül félreálltam. Kotortam egy lapos fadarabot, hogy a sztender alá toljam, nehogy besüllyedjen a földbe a vas... Csúnya borulás lenne, és fájdalmas...

Szemem sarkából láttam, hogy vigyorog kísérőm mint a vadalma. Mögém tolta a motort, libasorba. Tudta mire készülök...

Letettem a bukót, és kivettem a pipát a tarsolyból... Csendben foglalatoskodtunk. Nem szóltam... Ő sem... Végül csak magyarázatként, ennyit fűztem hozzá: -Ez... Ez a lényeg... Lassan kerestem egy kevésbé forró helyet a hátamnak, és a motornak támasztottam... Lábamat elnyújtottam, és... No komment:)

Merlin most először gondolataiba merült... Kivett a táskájából két üditőt, egyiket nekem nyújtotta át. Majd visszahuppant a motor árnyékába, és karcos hangján megszólalt... -Emlékszel rá mikor azt mondtam, lesz egy nap amikor már nem jövök többet... Mert nem lesz rá szükséged... Ez a húzásod egyértelművé tette Barátom, hogy Égi Lovas vagy magad is... Szívedre hallgatsz, és nem másokat követsz...

-És akkor most magamra hagysz? Ennyi volt?

-Ó dehogy! -vágta rá mosolyogva -A pipát még elfüstölöm... Ám az utadra már ráleltél, és látom hogy jó irányt találtál magadnak. Mi boldogan csatlakozunk majd hébe-hóba hozzád.

Mélyet szívtam a levegőből, pontosan értettem mire gondolt. Büszke is voltam, de szomorú is... Aztán leesett, hogy sosem a fizikai sík volt a lényeg... Hanem az a belső tűz, ami ide, ehhez a pillanathoz is elhozott. Nagyon elkalandoztam...Annyira belemerültem, észre sem vettem hogy utitársam készülődik... Nekem még nem akaródzott nekiindulni... Elválnak útjaink... Egy időre.

-Ahogy elnézlek Gabe, te a XXI. század hippije vagy. Nincs semmilyen profilod a blogod leszámítva... Ha meg akarlak találni, kénytelen leszek az úton keresni Téged. -és felnevettünk... Mit is mondott első nap??? -"Ha meg akarlak találni, csak el kell indulnom..." -idéztem fel az egyik első találkozásunk zárszavait. Felnevettünk. Összeszedte magát, kitolta a motort, és lassan elindult... Hamar eltűnt a következő kanyarban... Én pedig visszahuppantam a porba... A motor, a pipa, és a frissítő mellé... Minden együtt... Ennyi.