Sokadik szivaromat gyújtottam már meg, mire újra meghallottam a dörmögést az udvaron. Merlin végre begurult, s nekem akaratlanul is ott volt a mosoly... Felálltam a székből és kisiettem elé. Hiányzott.

-Nagyon vártalak már -szóltam míg Ő letámasztotta a vasat, és lehámozta magáról a cuccokat.

-Szerinted miért vagyok itt? -tárta szét karjait mosolyogva.

-Oly sok dolog történt, és sokszor vártalak hogy beszélhessünk! -a végére már szinte panaszos lett a hangom... Esküszöm nem akartam.

-Akkor most lesz miről beszélgetnünk -mondta kacsintva.

-Merlin... mindig van s volt miről beszélgetni.

Helyet foglalt, elnyújtózott, és mélyet sóhajtott a füstös levegőbe. Vártam pár pillanatot. Nem akartam csak úgy rázúdítani a dolgaimat... Még akkor sem ha tudtam, Ő ezért jön... mindig. S valahogy ez a fajta jelenlét mindig a legmélyebb érzést hívja bennem elő... A szeretet tökéletes formája.

-Mesélj Barátom! Hogy vagy mostanság?

-Hű... Most, hogy látlak, most hogy érzem a jelenléted, úgy érzem nincs is miről beszélni -bukott ki belőlem egy szabad kacaj kíséretében... Velem vigyorgott, és csak nézett rám. 

Az elmúlt hetek alatt sok dolog történt. Sok minden zavart össze lelkileg, sokszor buktam ki. Hiszen voltak olyan események amik annak ellenére csúsztak félre, hogy én mindent megtettem... De mégis... Félrecsúsztak. És vártam hogy segítsen... Mégis csak a csend ült vállamra ahányszor csak szemléltem hogy jönni fog e... S most... Úgy szívtam magamba a nyugalmat amit sugárzott, mint a vatta a vizet. Mi lesz most?

-Sokat változtál... Eltűntek fejedből a "nagynak" hitt kérdések. Jól érzem?

-Ó Merlin... Sok dolog eltűnt a fejemből. Még a magabiztosság is. Hogy az amit teszek, ahogyan élek, az jó. Mint ember vagyok most kétségek közt. És nem tudom hogy merre tart az életem. És nem tudom hogy mi... -elcsuklott a hangom.

Átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezem. -Itt vagyok Gabe. Kell hogy ezt érezd.
Zavarban voltam. És előjöttek a bánatok.
-Sajnos voltak napok amikor nem éreztem. Voltak pillanatok amikor nem láttam mást csak a saját űrömet. És nem értettem hogyha mellettem vagy, miért történnek ezek az események.
Még mindig kezemet fogva mosolygott -Gabe! Én nem azért vagyok hogy megmentselek Téged. Hanem hogy segítsek Neked. Ugye érted a kettő közt a különbséget. Természetesen ha bánatod van, itt vagyok hogy kezet nyújtsak neked. Ha fáj, vállamra hajthatod fejed. De nem mentelek meg a feladataidtól melyet az Élet ró Rád Barátom... S hidd el... Ez nem jelenti azt hogy magadra hagylak.
-Mégis... pontosan így élem meg...
-Mert a kétségbeesés, a harag, az indulatok vakká és süketté tesznek Téged. De ha ezeken felül tudsz kerekedni, még azt is képes leszel meglátni, hogy mi miért történik meg Barátom.

Hosszasan néztem magam elé. Értettem ugyan, de akkor is zaklatott voltam emiatt... Néha jó lenne csak úgy belesüppedni a dolgokba... és hagyni...
-Tudod Merlin, olykor azt hiszem hogyha ilyen Barátom van mint Te, akkor az Élet sokkal könnyebb. Ehhez képest... Minden sokkal zavarosabb. Még azt is mondhatnám hogy durvulnak a dolgok.
Persze csak vigyorgott mint a vadalma. Dühös voltam... Nagyon...
-A Feleségednek igaza volt! Valóban nagy a komfortzónád. De Te azt mondtad anno hogy bízol bennem. S mikor úgy döntök hogy kibillentelek belőle, kicsit erélyesebben, dühös vagy, dacos, és sértődött... Pedig ez még mindig csak a kezdet... És nézd meg hol vagy most...
Várt. Mélyet szívott a szivarból, hatalmas füstködöt bocsátva körénk...
-Olykor felül kell emelkedned a rossz helyzeten, és megnézni hol is vagy most... Vajon napokkal, hetekkel, esetleg hónapokkal ezelőtt mit gondoltál volna? Hogyan reagáltál volna? Mi változott az akkor és a MOST között? Valahogy mégis erőre kaptál igaz? Hiszen itt vagyunk... Itt Vagy.

Eszembe jutottak a szavak amiket a Szüleim mondtak. Eszembe jutott az érzés, amikor ott belül érzed, hogy nem vagy egyedül... Nem vették át a problémát... De támogattak, segítettek. És még ha nem is biztos az igazam, Ők kitartanak mellettem. Mert ilyen a szeretet...
-Vedd észre hogy nem mindig Én kellek a problémáidhoz. Vedd észre, és támaszkodj arra ami mindvégig a Tiéd volt, és lesz is. A Családod... A Barátok...

Csak ültünk... Nem sietett sehova... De mivel kérdések nem voltak, az érzésekbe feledkezve élveztük egymás társaságát... És bár semmi sem egyszerű... Mégis boldog vagyok. Jól érzem magam a bőrömben:)
S most már kezdem érteni...