Csak úgy a közepén...

-Miért pont Égi Motorosok?

-Te gondoltad hogy onnan jöttem -nevetett fel. -Én egy szóval nem mondtam semmi ilyet:)

-Azt mondtad ideje rendet tenni a fejemben... Nos nem csak az én fejem kiált rendrakásért, azt tudod ugye?

-Válaszokat akarsz, s hidd el, kapni is fogsz:) Csak jól tedd fel a kérdést Pajtás -mosolygott... gyanúsan, ahogyan szokott. Miért is gondoltam hogy nem úgy fogok választ kapni ahogyan én azt elképzeltem? Mi okom lenne rá?

-Sokakban merül fel a kérdés: Ki vagy Te? Isten? Belső Én? Angyal?

-Jajjaj! -kapott fejéhez hirtelen -Bármi lehetnék, a lényeg hogy önmagatokon kívül legyen az a valami... Mert gondolj csak bele: Abban a pillanatban hogy azt mondod, az Éned belső tanítója, vagy felettes én, az egész máris egy unalmas szürke tüneménnyé minősül. Nem izgalmas már tovább... És tudod miért? Itt jön be az amit mondtam: Még mindig a csodára vártok, még mindig arra vágytok hogy valaki "nagy dolgot vigyen véghez"... De amint ez megtörténik, jönnek a tudomány vívmányaival, hogy megmagyarázhassák... És hidd el, mindig van magyarázat... A kérdés tehát nem is az hogy ki vagyok Én... Hanem hogy mit akarnak hallani mások... Mire van szükségük. Adj nevet... Vagy írd le ezt -vigyorgott és hátradőlt a székben.

-Olyan mintha dühös lennél...

-Dühös? Ugyan. Csak nincsen jó válasz. Neked lassan már mindegy lesz a válasz. Mert a mögötted álló úton tapasztaltak elegendőek a válaszhoz, vagy a kérdés teljes figyelmenkívül hagyásához. De nem mindenki van ezzel így. S tudom, miattuk teszed fel a kérdést... De hadd kérdezzek most én valamit tőled... -megint előre dőlt... És megint belefúrta tekintetét a szemembe... -Beszélgetünk, vagy interjúalanyt csinálsz belőlem???
Mosolyogtam, hátradőltem, válaszul felemeltem a kezem megadásképp... Cikinek éreztem. Egy cseppet.

Hosszas töprengés és vívódás után kitértem fiatalkorom egyik legmeghatározóbb szakaszára...
-Ugye jelen voltál akkor is, amikor tiniként az Ördöghöz imádkoztam?!
Kezeivel gúlát formált, s mintha a formában megjelent volna egy halovány piramis, közepén az "Isten Szemével... Horus szeme"... de persze ez csak káprázat... Az lenne?
Előre dőlt -Végre egy izgalmas téma... Egy bátor kérdés -mondta mosolyogva. Majd folytatta: -Igen, ott voltam. S nagyon bíztam benne hogy a szíved erős lesz, kitartó, és nyitott.
-Nem is aggódtál? Nem is tartottál attól hogy esetleg eltévedek, hogy az Ördög majd magának akar?
Mosolyogva tette fel a kérdést: -Szerinted van Ördög?
-Szerintem van. Hiszen az a sok agresszió ami a világban van, mi más lehetne ha nem...
-Tudás Gabe! Emlékszel mit mondtam Neked a tudásról? Hogy már fontosabb a titkaim ismerete és birtoklása, mint én magam...
Pislogtam... Kávét töltöttem, és szivarra gyújtottam, mert a tarkómon éreztem hogy ez nagyon meredek kaland lesz...
Széttárta kezét, és körbe mutatott -Energia... Minden energia. A teremtés is egy hatalmas energiarobbanás volt...
-Te voltál? -tettem a fel a kérdést oly hirtelen, magam is meglepődtem a hangon, de felszakadt belőlem. A választ nem akartam hallani. Valahogy a kérdés is hülyének tűnt. De azonnal reagált egy érintéssel... És lágyan szólt: -Az őszinte kérdés ami lelked mélyéről jön, sosem hülyeség... Kezd elvinni a tudat, hogy mások is olvassák gondolataidat. Felejtsd el őket végre. Részben...
-Hogy érted hogy részben? Részben felejtsem el őket?
Kacagott... -Nem! Részben voltam én.
-Melyik rész?
-Barátom... Fontos ez? Komolyan?
-Csak szeretném megismerni a múltat...
Mély levegőt vett, és mint aki morzsát szór, sóhajtott -Ezt sosem tudod levetkőzni. De így van rendjén. Megérteni mindazt ami körülvesz.
-Hogy érted hogy sosem tudom levetkőzni?
-Sokszor kutattad már ezt a kérdést. Ráment néhány Élet. -vigyorgott. Én pedig kezdtem feszült lenni... Ahogy haladtunk előre, mintha egyre szűkösebb lett volna a mozgásterem kérdések terén.
-Talán jobb ha elmondod azt amit tudni lehet, mint hogy eldobod a kérdéseimet.
-A kérdésekből tanulsz Barátom. S miért válaszolnék olyan kérdésre, amire Te magad is tudni fogod a választ?

Hátradőltem, és rendszerezni kezdtem a gondolatokat, próbáltam felidézni az első kérdéseket... Valóban másként kérdeztem Őt akkoriban... És el kellett kezdeni a beszélgetést is.
-Szóval a Tudás fáját dézsmáljuk ma is.
-Sosem a Tudással volt a gond. Önmagában a tudás sosem volt veszélyes... Ti teszitek azzá. A kezetekben, a fejetekben válik pusztító tűzzé. De ezt Te pontosan tudod.
Beleszívtam a szivarba, és a legnagyobb kérdőjelet igyekeztem a fejem fölé rajzolni gondolatban, tudtam hogy úgyis meglátja.
-Mindig voltak akik a Tudást őrizték. Nem birtokolták, csak őrizték. Tudták hogy az emberiség nincsen felkészülve mindarra amit rejt. Kifordult a Világ magából. Lassan, de megállíthatatlanul csúszott félre a tudás. A fejekben... S pusztító eszközök születtek a kezekben, hogy a vélt igaznak utat nyissanak mások... -Maga elé révedt... dermesztő volt látni... majd olyan hangon folytatta mindezt, magam is bele remegtem -Istennek hiszitek magatokat saját szeméthalmotokon. De azt hogy hangunkat halljátok, érintésünket érezzétek arcotokon... Szívetek nyíljon szátok helyett... Kezet nyújtsatok lándzsa helyett... Hogy építsetek rombolás helyett... Hogy vésőt ragadj puska helyett... Hogy bíztass a szidalom helyett... Hogy megbocsáss a gyűlölet és harag helyett. Hogy szeress... Vakon, nem törődve hogy megsérülsz e... Büszkeséget félretéve megnyitni szíved azoknak akik fájdalmadat okozták... Ehhez gyenge vagy. Mert a világgal kell ezért szembeszállni. ...Tudás... Mit sem ér a végén... Mert halál vár Rád is, Rá is... S abban a pillanatban mindannyiotok megérti... Akkor sírtok, akkor ordítotok az elveszett pillanatok után. Akkor fáj... Nekünk pedig addig fáj...

Csillagok magasságából szemléltem szavait... Könnyem megpihent szemem alatt... De szólni nem tudtam. Csak meredtem a tekintete irányába. És zakatolt szívem... Lelkem minden része kiáltani kívánt.
-Nekünk... Hogyan... Kik... -próbáltam feltenni a kérdést. De nem úgy sikerült ahogyan szerettem volna.
-Angyalok, fénylények, lelkek, akik pontosan tudják honnan jöttetek, hova mentek.
-Azért tesszük ezt talán, mert félünk a haláltól. Az elmúlástól, mert nem ismerjük...
-Ismeritek! -szólt ugyanazzal a mélyen rezgő hanggal... tarkóm ismét borzolódni kezdett -Csak nem ismeritek el... Nem vagytok hajlandóak megadni magatokat az elmúlásnak. Már nem... Mert többet tudtok, többet láthattok a világból, semmint hogy el tudnátok engedni. S már nem létezik más. Csak amit láthattok, amit kézzel foghattok. Amit birtokolhattok. Miközben az egész mindenség ami körülvesz benneteket, csak eszköz... A legnagyobb becsben tartott értéketek is... A testetek. Eszköz a Szellemeteknek. A tudással megteremtett világ, legyen az akár isteni hatalommal felruházott... Nem az Én valóságom.

-Fáradt vagyok... -szakadt ki belőlem hirtelen... Hangosan kimondtam?
-Ahogy kitisztul az Ég, és a Nap fényei kiélesítik a látást, úgy derült fel az Ő arca is. Felnevetett, és kezét a vállamra téve felállt a székből. -Ez a szivar finom. Akkor majd holnap... Vagy azután -mosolyodott el kacsintva egyet... és útnak indult ismét.