Ma reggel minden csendes... A nap süt, a teraszon csípős a levegő, de tökéletes. A kávé meleg, és bíztató... Jó nap lesz a mai is:)

Mint minden nap ami Vele indul...

Az ajtó nyílik, és én már a szokott mozdulatokat hajtanám végre, de minden megáll... Aki előttem áll, egy jó vágású öreg úr... Hatalmas bajusszal, svájcisapkával a fején... És köszönés helyett, valami groteszk módon... Beleharap a levegőbe... Belőlem pedig kiszakadnak a könnyek...
Ez az ember volt az akinek kicsiként mindig rabul ejtett a bajsza... S ahányszor meg akartam érinteni, ez volt a vége... Az ujjaim után kapott...

Ő az... A Nagyapám...

Szavak nélkül állunk egymással szemben... S a háttérben végre látom Őt is... Merlint. Fura hogy a Papa idősebbnek hat mint jóbarátom, ezen el is mosolyodtam.
-Isten Éltessen fiam -szólalt meg az a jellegzetes hang, s bennem oly hullámokat ébreszettt, amikről nem is tudtam... Nem tudtam tisztán látni... Mintha a szemem természeténél fogva elfolyósodott volna... De éreztem... S ennyi kellett...
-Szia... -nem jött számra a szó... Ritkán használtam... És most, hirtelen ijesztővé vált hogy miért nem... Merlin intett hogy foglaljak helyet.
-Mivel mindez még nagyon idegen számodra, ez csak villámlátogatás... De mindenképp tudnotok kell... -hadarta el Merlin...

Papa lassan foglalt helyet. Morgott is hozzá??? Vagy csak képzelődtem?

-Büszke vagyok Rátok fiam. Arra ami történt. Látom már hogy nem csak a gyökere erős a fának, de a hajtások is képesek gyökereket ereszteni... S nem feledik milyen fából vannak. Ez jó... -s talán mosolygott is... De attól a hatalmas bajusztól semmit se láttam...
-Szeretünk Papa! -szakadt ki az együgyű mondat. Bár kérdéseket záporozhatnék, csak fújom és szívom a levegőt, pocsékolva a perceket.
-Tudom fiam. Csak köszönetet szerettem volna mondani. Mindannyiotoknak. Sikerül tisztázni a fontos kérdéseket... Ahogy a bátyád fogalmazott. Sokszor kerestél engem gondolatban, jól tudom... Miközben a bölcs öreg, akinek tartasz, ott van egy karnyújtásnyira. A szüleitek nagyszülők lettek... S ha a bölcsességük és szeretetük udvarába léptek, azon keresztül válik gyermekeitek számára varázslattá mindaz, amit eddig nekem tulajdonítottál. A ti feladatotok elvezetni a gyerekeket a Mamához, és a Papához... Engem pedig, és a Dédit, majd rajtuk keresztül ismerhetik meg. Értesz engem?
-Nem tudom... -nyeltem.
-Sokáig gondolkodtál azon, vajon mit mondtam volna, vagy mit mondanék most Neked. Bölcsesség és tanács miatt kerestél... -arcomat ahogy Merlin szokta, felemelete -amit bennem kerestél... Válaszokat, történeteket... Atyádban keresd... Ölellek Titeket. S mindig látunk benneteket! -azzal felállt, intett, s talán mosolyogva... köddé vált...

Merlin jelenléte hirtelen vált természetessé... Mintha egy hétköznapi baráttal cseveghetnék... De szükségem volt rá... Hogy tisztuljanak a gondolatok.
Leült a Papa helyére. Mosolygott, combomat megveregetve kezdett bele.
-Egy férfi és egy nő, függetlenül a korától, mindig fiú, és lány marad. Gyermek a szülei szemében... S nagyon fontos Gabe... hogy mindig haza tudj találni. Akárhol is vagy... Akármerre sodor az Élet... Akármit is kaptál... Sérülést, terhet... Haza kell tudnod találni, hogy gyermekeid is otthonra leljenek. Emlékszel még gyerekkorodban mit mondott édesapád amikor leutaztatok a papádékhoz?
-Hazamegyünk... -és megint nem láttam semmit...

Megértettem hogy -bár eljött otthonról korán -sosem volt távolabb egy karnyújtásnál... Merlin lassan szedte össze magát. S mikor visszanézett, mosolyogva mondta útravalónak: