Emlékszem rá, hogy valakire rá kellett kiabálnom, hogy jól vagyok, és ha nem vagyok a forgalomnak útban, akkor hadd nézzek végig magamon, hogy minden úgy működik e ahogy kellene.

Le szerették volna venni a búkót, és ki szerettek volna húzni az út szélére... De ha egy balesetet szenvedett egyén tud kommunikálni, akkor légyszi, kommunikáljatok vele. Mert Ő tudja a legjobban hogy kap e levegőt, fáj e valamije, és esetleg nem csinálunk e hülyeséget azzal ha minden áron segíteni próbálunk. Ez fontos.

Szerencsére voltak olyan jó fejek, hogy vigyáztak rám, amíg én a nagylábujjamtól kezdve feltérképeztem magam. Lépésről, lépésre. Pofával az aszfalt felé nézve, nehéz volt nem mozdulni... Tudtam hogy a járókelők le vannak dermedve. Egy mozdulatlan motoros sosem jó látvány. De ott, abban a pillanatban csak az volt a fontos, hogy az adrenalinbomba után, tisztuljon a fejem, és ne csináljak hülyeséget. A lábammal kezdtem. Mozdulat nélkül, csak azt figyeltem, érzem e hogy megfeszül az izom. Képes lennék e mozdítani. OK.

Jöttem feljebb. Csípő, combok. Ugyanaz. Pipa. Nagyon lassan, épp csak szuszogva vettem addig is levegőt. Szúr e, fáj e, szorít e valahol. Nem. Pipa. Kicsit mélyebb levegő. Az is ment. Így kezdtem mélyeket lélegezni. Kitisztult a fejem. Jöttek a vállak. A kezek... Még mindig arccal az utat bámultam, de már mozgattam a lábam, hogy valóban karcolja e a bakancs orra az utat, vagy csak én hiszem hogy csinálom. A katasztrófatúristák hallottam ahogy elszállingóznak. Bocs, ez életben maradt.

A kezeim viszont fájtak. Azokat hagytam, és jött az utolsó. A nyakam... Mivel a lábam mozgott, gondoltam nagy gáz nem lehet. Óvatosan megfeszítettem az izmokat, épp csak a mozdulatig. Jobb, bal... Nincs fájdalom. Így kezdtem meg a lassú feltápászkodást. Mert így tanultam, legalább ezt a részét csináljam jól, ha már a vészfékezés-elkerülés nem ment:) Első mozdulatom az volt hogy odakúsztam az autó lökhárítójához, hogy megnézzem a sérülés mértékét. Mégis mekkora kárt okoztam. Ciki volt, nem győztem elnézést kérni. Persze nyugtattak hogy nem lett nagy baj... De akkor én mért váltottam Supermanbe? Ha a mocin maradtam volna, el is hiszem. Tudtam hogy kell sérülésnek lennie, csak rossz helyen néztem...

Nyugtattak hogy nincs nagy baj, Ok. Kisétáltam az út szélére, szóltam a feleségemnek hogy ne aggódjon, a dugó amiben valószínűleg ül az miattam van, de jól vagyok. Aggódott.. Később tudtam meg, hogy sok ismerősöm szívott abban a dugóban:( Bocsánatot kérek.

Akkor -a pihi után -még abban a hiszemben voltam hogy hazatolom a mocit, és egy rum mellett lenyugszok. De valaki szólt hogy már úton vannak a mentők, ... és a rendőrök is. Összenéztünk a hölggyel: -Minek? Elsimerte a srác hogy hibázott, jól van, kommunikál. Nos... Ez nekem még most sem tiszta hogy kellett volna valóban rendőrt hívni, de ezzel az akcióval duplán lettem szívatva... Miközben igyekeztem a lehető legelőzékenyebben eljárni ha már szétcsesztem az emberek napját... Engem elővettek.

Motorosok FIGYELEM!

Még be sem toltak a műtőbe, két tiszt érkezett, hogy felolvassák a tényállást: Az anamnézist felvevő dokival előttem egyeztetve a következőt kaptam: 8 napon túl gyógyuló sérülést okozó közlekedési baleset vétsége miatt számítsak majd elszámoltatásra: ez lehet jogosítvány bevonás és pénzbírság...

Baszki! Reklamálni akartam, mire az egyik tiszt halkabban mondta: Jó hogy fel volt öltözve. Ha nagyobb a baj, akkor súlyos sérülés miatt súlyosabb mértékű a büntetés is, ami már más tészta... Az öltözék srácok, nem vicc! Ezt csak úgy a történések margójára...

Na így mentem én be a műtőbe. Az ügyeletes doki próbált vígasztalni: "Látták hogy segítőkész volt az ügyben, a mentősök is mondták hogy nagyon korrekt volt, nem lesz ebből nagy ügy... Nagyon nagyon rendes volt a doki... Hála neki... Is:)

Szóval... Ha rendőrt szeretnétek hívni, kérlek előtte egyeztessetek a baleset résztvevőivel, hogy valóban kell e, szüksége van e bármelyik félnek az intézkedésre, mert emlékeim szerint a rendőrök sem voltak képben, hogy miért is jöttek ki. De mivel ki lettek vezényelve a baleseti helyszínelők és ott volt a mentő, már nem volt nekik sem visszaút.

Bár ha belegondolok, akkor nem kapok azonnali orvosi ellátást...

Na ez most esett le hogy ezt végigpörgettem... Talán nem is minden sebészet működött... A francba... Akárhogy is nézem, a hülyeségem közepette szerencsésen alakultak a dolgok... És olcsón megúsztam, ezt az egészet... Ami sokkal szarabbul is elsülhetett volna...

A baleset után már nem is kerültem aznap haza. A motort csak 48 órával később láttam viszont. Persze hogy az is érzékenyen érintett...

Az orvosom és az ápolók kedvességét és segítőkészségét nem győzöm hangsúlyozni... A doki türelmesen felvázolta hogy hova és hogyan kaptam meg a tartólemezt és a csavarokat. Már másnap persze... előtte viszont még volt egy brutál éjszakám... ahol háromszor adtam magamnak KO-t...