Éppen a szokásos utamon haladtam. A nap még épp hogy csak felemelkedett. A reggel utolsó harmatcseppjei szálltak fel.

Szeretem ezt az utat. Kanyargós, kevés a lakott település, és változatos. Dombok, völgyek váltják egymást. Van is egy kedvenc helyem, ahol még kocsival is félre állok, ha tehetem, hogy elidőzzek egy kicsit.

Így történt most is. Ahogy haladtam a kanyar felé, ahol az út a domb szélén halad, lassítottam hogy a murvás útszélen nehogy megcsússzak. De a hely már foglalt volt. Csalódott voltam...

Persze befértem, de most jobb szerettem volna egyedül lenni.

Ahogy leparkoltam, láttam hogy a helyet foglaló illető, válla fölött hátrasandít...

Fura volt... Egy kopott, fénykorában fekete farmer volt rajta, ami épp hogy le nem szakadt róla. Felül egy csontfehér hippi hosszú ujjú póló, mély kivágással, rajta egy fekete bőrmellény. Szürreális volt a megjelenése, de a csúcs az a bakancs volt, amit én is hordtam, fiatal koromban:)

A Dr. Martens Gladiator bakancsa. Csavaros talp, acélbetéttel:)

Kicsit távolabb ültem le, onnan néztem meg magamnak a figurát.

Egy hosszú pipa lógott a szájából. -Ez egy hippi!? -gondolatm magamban. Kék lencséjű Lennon szemüveg rajta, vállig érő hullámos haj. A bukó egy kicsit kilapította.

Hogy ne legyen feltűnő, inkább a kilátásba feledkeztem, hiszen ezért vagyok itt:)

De a csendet hirtelen megtörte az idegen.

-Miért nem írsz?

-Hogy mi van??? -csak kapkodtam a fejem. Hozzám beszél?

-Jól hallod. Miért nem írsz? Régebben írtál, nem is keveset. Versek, novellák. Miért nem írsz?

-Mert itt vagyok -ráztam le a dolgot. Nagyon feszélyezett a hirtelen közvetlenség.

Ekkor felpattant, és közelebb jött. Közvetlen mellettem ült le, a pipa még mindig a szájában, és néha egy egy füstködöt eleresztett. Majd folytatta: -Tudod jó volna ha írnál erről... Az álmaidról. Rólam...

-Te meg miről beszélsz? -kezdett derengeni hogy nem vagyok magamnál. Álmodom???

-Túl rosszul festek az emberek fejében. Mindenki rosszra gondol ha szóba kerülök. És mindenki rossz helyen keresgél. A vallás teljesen kifordult magából, és a különféle "egyházak"... -itt elmosolyodott mintha magán a szón és a mögötte lévő tartalmon nevetne -idejét múlt dogmákat dédelgetnek. Szükség van az olyan meglátásokra mint a Tiéd.

-Hogy mi? -csak habogtam. Nem hittem az egészet. Ki akartam térni. Szürreális ez az egész. -Nem hinné el senki hogy...

Előre dőlt. Pipáját kivette a szájából, és maga elé meredve folytatta: -Ó dehogy is. A világért se ejtsd ki ezt a szót! Épp ezen kell változtatni. Te már pontosan érted, de vannak akik még nem. Merlin, Buddha, a nagy Mágusok mind ugyanazok:) A belső tanító, az öreg bölcs, mindenkiben ott van. A hang ami egyszer az életben mindenkit megszólít, még ha nem is ismeri be. Az vagyok ÉN. Ennyi a lényeg. Ne használj magasztos szavakat, attól csak rosszabb lesz. Épp ezért jelenek meg így, mert számodra ez közvetlenebb. De ha valaki teátrális dolgokért rajong, akkor lemászok a keresztről ha az jobb. De most komolyan! Attól ki nem szarná össze magát???

Félrenyeltem. Köhögtem és kacagtam, amíg ő a hátamat verdeste.

-Azt hittem a csúnya beszéd...

-Héé héé! Állítólag az ÉN képmásomra teremtettelek Titeket! Akkor a káromkodás honnan is jön? A Ti hülyeségetek az én hülyeségem, tehát joggal vagyok magamra dühös, amit általatok hangoztatok... Már ha ez az egész így van.

Itt lefagytam...

-Mi az hogy "Már ha ez az egész így van"?

Kacagott és felállt. Pipáját kirázta, majd elindult vissza a motorhoz.

-Várj! Most elmész???

-Nem csak ÉN!:) Esni fog, jobb ha indulsz:)

-De még csak most kezdtük...

-Akkor folytatjuk, amikor csak akarod. Épp ez a lényeg! Ezt kell hogy megírd. Tudod hány motoros van a világban, akik még mindig járják az utakat... de nem ülhetnek többé nyeregbe?! Ők az igazi motorosok!

-Ez amolyan örök vadászmező cucc?

Visszalépett, és előhúzott egy képet. Egy srác volt rajta, széles vigyorral, fejkendővel a fején.

-Egy balesetben elvesztette mindkét lábát. De minden reggel felköti a fejkendőt, és nyakába akasztja a slusszkulcsot. Érted ezt??? Csak azt veszítheted el, amiről lemondasz! Gyermekeinek esténként sosem látott túrákról mesél. És a kocsmában sztorikkal nevetteti meg a hallgatóságot. Mert mi azóta túrázunk együtt, amióta magához tért a kómából -fejezte be mosolyogva.

S igaza volt... ahogy ott álltam, esni kezdett az eső... mosva a könnyeimet.