Éppen az évnyitón vagyunk túl…

Mindenki izgatott volt, hiszen a dédelgetett kincsük megkezdi iskolás pályafutását…

Hazaérve úgy zuhantak be a gondolataimba a képek, mintha filmvetítésen lennék… Ahogy ott ültem a napozóágyon, csak szemléltem az eseményeket…

…az oviban öltözünk. A kislány tekintete úgy ragyog mint a csillag az égen. Kíváncsiságtól és izgatottságtól ég. Többször is a lelkemre köti, hogy “Apa integess! Ugye integetni fogsz Apa!?” Bólogatok, hát hogyne.

Ahogy elengedem, beszáguld a terembe, s nekem csörög a telefonom. Tudom hogy fontos. Bámulom a kijelzőt. A fejemben már zakatolnak a megindult gondolatok. Munka…

Az utolsó előtti pillanatban eszmélek csak fel: Ablak… Utca… A Kislány!

Fejemet megemelem, és ott áll az ablakban ragyogó mosollyal. Vadul integet… S én alig merem magára hagyni az “idegen” helyen…

Most… A tekintete épp oly tűzben ég. De a kíváncsiság helyébe már a tudásvágy lépett. S én azon töprengek hogy vajon jól csináltuk e… Jól csináljuk e. Nem kérdés már hogy magára hagyjuk e… Ő akar menni. S ez a fura jelenség okozza azt a kis gombócot odabenn. Hogy vajon milyen messzire megy majd el? Nőni fog a távolság míg már fel sem ismerjük Őt? Vagy mindig haza fog találni?

Talán még könnyes volt a tekintetem mikor a lépteit meghallottam… Merlin jött meg kis csomaggal a kezében. Bár körbe volt tekerve papírral, azért felismerhető volt a forma… Megveregette a vállam, és egy sóhaj kíséretében foglalt helyet mellettem.

-Tudod elég szivart kaptam már tőled Barátom, ideje hogy most én invitáljalak  meg egy kalandra. -azzal kezembe nyomta a kis csomagot.

Mosolyogtam csak, szólni nem tudtam… sok volt a nap.

Átvettem tőle a csomagot ami a pipát rejtette, de lövésem nem volt róla hogy miként fogjak hozzá. Szó nélkül vette elő az övét, s fejével intett hogy utánozzam őt. Így is tettem. Hang nélkül tömtük meg a pipáinkat. Olyanok voltunk mint két öreg aggastyán. Nem volt kedvem beszélni. Tudta. Tapintatosan visszahúzódott ő is. Gondolataimba mélyedve szemléltem az idő múlását… Ami ennek az édes kislánynak a tekintetében oly szépen tetten érhető… Fájdalmasan tapintható.

Fogalmam nem volt hogy mit csinálok és hogyan, de követtem Merlin mozdulatait egy hang nélkül. Tömködtem a dohányt, majd megint tettem egy csipetet, majd megint tömködtem egy kicsit… Lassan a figyelmem egészét magára vonta a fa és a dohány. S mikor a füstfelhő útjára indult, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna… A parázs felizzott, letömködtem kicsit, majd újra…

-Lassan, ne hevüljön fel a fa. -intett halkan, kicsit megemelve a kezét. Engedelmeskedtem, fogalmam nem volt az egészről.

Pár perc elteltével azon kaptam magam, hogy a fejem teljesen kitisztult. Minden rendben. Minden tökéletes. A bánat és öröm keverékéből az öröm maradt csak, ami úgy vonta be lényemet, akár a füst az arcomat.

Más ízek, más hatások és ingerek értek. Figyelni kellett a fa hőmérsékletét, nehogy frissen szerzett ajándékomat agyonégessem egy pillanat alatt. Lassan észrevettem hogy minden porcikám csak egy dologra figyel. A pipára… 

Könnyed laza mozdulatokról szó nincs. Úgy görcsöltem mint még soha…

-Ne aggódj Gabe! Egyre jobb lesz. Ez egy más világ mint amit eddig füstölés gyanánt műveltél.

Tudtam mit szeretne mondani, s bár nagyon zavart hogy nem tudom elengedni magam úgy ahogy a szivar mellett, mert mindig van valami… de vonzott… az ízek, a rituálé, az hogy ez az egész csak úgy működik ha végig fenntartom a kapcsolatot… mint ahogy az Öreggel.

-Bocs de nehezen tudom elképzelni. -vetettem oda mosolyogva. Mégis fel voltam dobva.

-Adj magadnak időt. Hosszú az út mire megtanulja az ember hogyan hozza működésbe és tartsa karban a pipát. De biztos vagyok benne hogy jó élményeket fogsz tőle kapni… idővel. Türelem és kitartás. Ez kell csak.

Külön eufória volt amikor egy egy füstfelhő elhagyta a pipát, és épp olyan burokba zárta arcomat, mint ahogy az Öregét szokta… Vajon én is úgy festek?

Fél óra telthetett el, mikor Merlin indulni készült. Szó nélkül szedte össze a cuccait, és már dörrent is fel a motor. Csak intett. Kegyes csendbe burkoltam magam, és átadtam magam az ízeknek és a füstnek.

A kislányom negyed óra elteltével csatlakozott.

-Húúú Apa mi ez a finom illat???

Odaült mellém, néha beleszippantott a levegőbe ahol a füst terjengett. Néztük a nyár utolsó sugarait, és olykor egymásra mosolyogtunk... abban a pillanatban nem maradt más bennem, csak hála. 

-Köszönöm Öreg.