-Szép reggelt Gabe! -köszöntött az öreg, mikor kiléptem az udvarra... Sokat nem aludtam, fáradt voltam a gyerekek állandó mocorgása miatt... Hol az egyik, hol a másik kelt fel. 6 próbálkozás után hogy na most visszaalszom, feladtam. Felkeltem...

A nap gyönyörűen süt... Az idő tökéletes... És itt van... Remek reggel -gondoltam.

-Szép reggelt Merlin! -mondtam vigyorogva.

Mosolygott, majd hátra dőlt a széken -Szóval döntöttél, Mágus vagyok.

Mivel inprovizáltam, nem gondoltam végig. Csak jött... -Tudod nem akarlak "Öregezni" ki tudja mennyi ideig... S akárhogyan is tekerem a dolgokat, minden más távoli számomra. De tudom hogy a Mágusok egykor köztünk éltek, és... -persze felemelte a kezét, és közbe is szólt: -Élnek... Gabe. Köztünk élnek.

Lekucorodtam a székre... És átadtam magam a pillanatnak. Sokáig csak figyeltük a fán táncoló felkelő nap fényeit. Sosem figyeltem még meg így... Hiba...

-Sok videót és képet gyártottál már... Mi lesz a célod vele?

Mosolyogtam, és nemes egyszerűséggel válaszoltam: -Emlék...

Mélyen a szemembe nézett, és szíven szúrt: -Miért van az hogy minden ilyen "emlék" elkészítése után nyoma marad lelkedben valaminek... Valaminek, amit félelemként, vagy szomorúságként is megnevezhetnék? Mert látom Gabe. Ott van.

Ledermedtem. Fel sem tűnt... Mostanáig.

-Titkokat vársz tőlem. Ha nem is osztok meg veled mindent, azért elmesélek néhány dolgot. Bízva abban hogy tudok Neked segíteni. Hogy megértsd.

-Mielőtt folytatnád, igen. Valóban van bennem szomorúság... És bánat...

-Mert előre rohansz... Lelked már egy Mágus lelke... De a Tested és a tudatod nem az.

-Atya ég! Test, tudat, szellem, azok a fogalmak amik sosem voltak rendben idebenn. Félek nem foglak érteni Merlin.

Hátradőlt, kezeit a karfára pihentette, és úgy mélyedt bele: -Túlzottan előre tudsz szaladni... És látod azokat a pillanatokat, amelyekre a tudatod ráeszmél, hogy azt már nem láthatja... És beúszik a halál gondolata, ami ezt az egészet azonnal megmérgezi... Érted már?

-Nem egészen...

-Hm... -előre dőlt, és arcát fordította csak felém, úgy nézett fel -tegnap este a fürdőkádas buli után nem az jutott eszedbe hogy az unokák mekkorákat kacagnak majd az esküvői bulin?

Mosoly húzódott ki az arcomra, eszembe jutott... Ahogy a kisfiam fejest gurult be a kádba, csutkára alámerülve... Felnevettem. Merlin folytatta: -Ott voltál, abban a pillanatban... Ám a tudatod hogy ezt le tudja követni, utána számolt... És bizony közel 70 évet kalkulált ki, amihez hozzáadta a már meglévő 38-at. És a racionális gondolkodás kidobta a megrázó eredményt, nem éled meg. Értesz már?

Végigrohant rajtam a hideg. Zsibbadni kezdtem. És ott volt... A félelem, a fájdalom. A pillanat elúszó hajója, amire nem szállhatok fel...

Felállt, és leguggolt velem szemben, hogy arcomba nézhessen: -Gabe! Mégis ott voltál, mégis láttad mindazt -mondta mosolyogva. -Tudatod tágul... nézd csak meg beszélgetéseinket. Nem érzed magad bolondnak, nem tartod magad csodabogárnak. Hála... Csak hála van benned ezekért a pillanatokért... S emiatt gondoltam rá, hogy felnyitom a szemed... Hogy meglásd miben rejlik a Halál oly csúf misztériuma. És... Hogy miért oly sebezhető az ki Istent választ...

-Miért érzem azt hogy szivart kellene hoznom?

Felkacagott -Jól ismersz. Valóban itt a jéghegy.

Bontott nekem egy reggeli kávéhoz tökéletes szálat, majd közelebb húzta a széket, és úgy kezdett bele a mesébe, hogy életre kelt előttem mintha mozivásznat néznék,

-Az embereket irányítani kellett. Uralni... Az ősi vallások olyan szellemvilágokról regéltek, melyben nincs különbség, mindenki számára elérhető, a halál nem volt más, mint az "itt létnek" vagy a szenvedéseiknek befejezése. Erre olyan rendszert kellett húzni, hogy az emberek még kínjaik közepette se akarják azt megélni... Ami persze elkerülhetetlen... Bocs. Kaptatok hát egy olyan túlvilági képet, ahol a boldogság megváltható, és létezik pokol, meg mindenféle különös gonddal megtervezett rossz. Ami -ki másnak -szintén az Isten számlájára lett írva. S hogy mindezt elrettentő erővel ruházzák fel, egy sereget is alkottak mellé, mely ennek nevében söpört végig Világokat... És pusztított, űzött, égetett... Szent Háborúk voltak ezek történelemkönyveitek csúfos oldalain. 

Felemelkedett, hagyva hogy kis levegőhöz jussak, és kiélvezzem a szivar nyújtotta ízeket. Majd visszadőlt a székbe és úgy folytatta a mesét:

-Nem csoda ha zsigereitekben rettegtek a halál gondolatától. Egész kultúrátok és civilizációtok erre a félelemetek által uralt világra épült. Ennek eredménye az, hogy minden tárgyatokat és értéketeket, kezdve a fényképektől, egészen a megélt pillanatokig, oly nagy becsben tartjátok. Mert csak ez van számotokra.

-Azért sokat változott már a világ. Nem mindenki szemléli úgy a világot ahogyan azt felvázoltad.

-Sokan... Hidd el... És amikor találkoztok egy olyan rendíthetetlen hittel mely hírből sem imseri a Ti félelmeteket... Az ijeszt meg igazán Benneteket! És egyöntetűen reagáljátok le: Elsöpörni minden áron! Hogy ne kelljen szembenézni vele.

Felemeltem a kezem... Kezdett sok lenni... Pontosan tudtam mire gondol, de azt is tudtam, hogy ezt így nem írhatom le... 

-A lényeg Gabe! Hogy gondold végig mihez kötődsz... S hogy ezekből mi az ami valóban Te vagy... Mert csak az a fontos... Ha így teszel, a titokba merülő Halál fogalma egyre kevésbé nyomasztó dolog lesz tudatod számára is... És egyre jobban fogja hagyni a szellemed szárnyalni.

Nem volt több kérdésem... Erre a napra nem... Gondolataim gyorsabbak voltak a legvadabb folyónál is.