Közeledik a tavasz, semmi kétség. Ahogy kisütött a nap, kaptam az alkalmon, hogy lemoshassam a garázs porát a vasról, amit a téli hónapok alatt magára gyűjtött.

Lassú mozdulatokkal kezdtem hozzá. Újra ismerkedtünk, készültünk a közelgő útra, lélekben is. De nem telt bele sok időbe, hallottam ismét azt az ismerős dörmögő hangot... A HippiPajti gurult be gyönyörű chopperén.
Mosolyogtam, nem láttam még beöltözve:) Tetőtöl talpig bőr fedte őt is. Hiába a napsütés, azért a levegő még csíp egy kicsit... Szó nélkül leállította a motort, majd nekidőlt a nyeregnek, és félig ülve támaszkodott. Kezeit karba fonva figyelte a rituálémat, mosolygott.

-Mi a célod? -állt fel hirtelen és közelebb lépve tette fel a kérdést.

Zavart hogy mindig olyan kérdésekkel jön, amelyeket 100 féle képpen lehet értelmezni...

-Csak egy egyszerű kérdés -tette hozzá mosolyogva, de én már hümmögve vágtam is vissza: A Te kérdéseid sosem egyszerűek.
Láttam rajta hogy ez meglepi. Megállította a kezem, majd arcomat megemelte hogy a szemembe nézhessen, és őszinte sajnálattal kérdezte: -Miért gondoljátok hogy én mindig a "nagy kérdéseket" szegezem Nektek?
Nem tudtam mit mondani. Valóban elgondolkodtam, de már ki is segített: -Csak azt szerettem volna tudni, hogy mi a célod a mosással? Gurulni fogsz, vagy csak átszellemülsz?

Felnevettem. Őszintén. Velem kacagott Ő is.

-Csak lemostam hogy kicsit foglalkozzak vele, nem volt konkrét célom. -válaszoltam végül. De valami zavart. Tudtam hogy mit terveztem el, de most hogy itt volt, nem tudtam hogyan tovább...

-Mindig ledöbbenek azon hogy mennyire nem tudtok hova tenni engem!? -fakadt ki hirtelen. Valószínűleg láthatta a döbbenetet arcomon, mert kérdés nélkül folytatta a gondolatmenetet.
Azt gondoljátok -még azok is akik nap mint nap kapcsolatban vannak velem -hogy előírás szerint kell viselkedniük a jelenlétemben. KINEK HISZTEK TI ENGEM? Ki ismerne nálam jobban Titeket?
Pontosan tudom hogy szivarozni készültél, ha elkészülsz a tisztogatással. Megkoronázva mindazt a munkát amit elvégeztél a vason. De most hogy itt vagyok, mintha újra az a kisfiú lennél aki apja elől bújkál ha rosszat csinált. Ismerem vágyaidat Barátom -hajolt közel hozzám és szemembe nézve folytatta -hozd a legfinomabb szivart, és a szívednek legkedvesebb rumot.

Nem értettem miért, de zavarban voltam. Nagyon zavarban voltam. Mégis engedelmeskedtem. Ám az agyamba befészkelte magát a tudat: Jobb lenne egyedül lenni...
Mi van??? Inkább mint Vele?

Kiértem a szivarral bár más pillanatokra tartogattam, és a rummal. Ő ott ült, tökéletesen felszabadultan, de azt hiszem a belőlem sugárzó feszültség már messziről érezhető volt. Épp hogy kiléptem az ajtón, válla fölött hátrasandított.
-Nekem is hoztál poharat és szivart?
Földbe gyökerezett a lábam. Kettő volt nálam, gondoltam az egyiket csak el tudom szívni egyedül. Pohárból hoztam még egyet.
Leültem, mintha vizsgára készülnék, de Barátom már neki is látott előkészíteni a szivart. Laza mozdulattal vágta le a sapkát, majd töltött magának kis rumot. Láthatta rajtam hogy sajnálkozva nézem a szivart.
Két tenyerébe fogta a poharat, és miközben az aranyszínű rum pezsegni kezdett a pohárban, rám nézett, majd a szivarra ami a hamutartóban foglalta el helyét:

-Tökéletes pillanatra tartogattad igaz? Hm... Mégis mikorra?
Nem tudtam válaszolni, rabul ejtett a rum fura viselkedése a poharában...
-Mégis mi folyik itt? Mármint a poharadban? -kérdeztem értetlenkedve.
-Ott a motorom. Ebben pedig alkohol volt:) Nos csak szétválasztottam a kettőt.

Leesett állal ültem és néztem a szürreális pillanat amúgy is szürreális jelenetét...

-Kerestek engem... Kutattok engem, hol találhattok rám. És ott nem kerestek, ahol lelketek valóban felszabadul...Szeretlek Titeket, de nem értitek hogy ez mit is jelent.
Lassan magam is nekiláttam a füstölésnek, de nem mondanám hogy pontosan értettem szavait. Inkább tudomást sem vettem a társamról, és próbáltam belemerülni a füst ködébe, a rum varázslatába, ahogyan a dohányból ízorgiát csal elő... Tökéletes alkímia... És akkor megtörte a csendet: -Pontosan erre gondolok Barátom -nevetett fel, ahogy mélyet sóhajtottam...

Leesett... Koppant...

Szívtam egy füstadagot a számba, hogy érezzem a dohány fanyar ízét, és lassan leomlott minden előítélet és dogma... Mosolyogva figyelt.
-Tudod én azt hittem hogy minden olyan dolog ami lassú pusztítás, az ellenedre való. Hogy ezek a dolgok számodra útálatosak...
-Hm... A szeretet... A feltétel nélküli szeretet nem bírál... Egy dolog van igazán ellenemre Barátom.
Hogy szavának nyomatékot adjon, hallgatott egy kicsit, majd folytatta.

-Ha nem kerestek... Ha boldogtalanságba süllyedve élitek napjaitokat, keresés nélkül, süketen és vakon. Mértéktelenségbe fullasztva a régen tökéletesnek vélt pillanatokat.
Bármi lehet méreg, és bármi megölhet ha túlzásba viszed Barátom. Mértékletesség. Ne azért tegyél meg dolgokat mert nem tudod másként átvészelni a pillanatot... Hanem azért, mert élvezed. Nézd csak meg! Tökéletes ez a pillanat. Érzem lelked vibrálását ahogyan a csillogó vasra révedsz, és közben élvezed az Élet adta pillanatát, gyümölcsét, mely ez esetben a dohány... Mi lehetne ennél kedvesebb számomra, mint hogy lelked repül???

-Érted már??? Az Égi Motorosok így közlekednek. Szárnyakkal. Nem kell ide RedBull!
Kiköptem a rumot. Nevettem. Szabad voltam.

Aztán eszembe jutott: -Azért gondolom nem mindegy hogy az ember milyen módon teszi ezt! Gondolok a drogokra.

Mosolygott, és mint egy lerágott csontot mondta el: -Épp elég büntetés az egy embernek és családjának. Miért büntetném még én is? Én a helyes út megtalálásáról beszélek. Te is tudod hogy mi az ami helyes. Vannak törvényeitek. Én nem bűntetek azért mert átmész a piroson... arra ott vannak a törvények. De mindent elkövetek azért hogy visszatalálj... s olykor bizony bűntetésnek veszik ezt a beavatkozást.

Még a felénél sem jártam a szivaromnak, Ő felállt. Tudtam hogy indulni készül. De ez így volt jól...

-Remélem hamar kifutsz a vassal, és találkozunk az utadon Barátom -mondta vállamat megveregetve.
-Úgy legyen -vágtam rá mosolyogva. Kacagott...

Ahogy érkezett, úgy távozott... Új gondolatokat hagyva hátra.