Szokratész - az útról
Tudjátok, volt egy kedvenc könyvem, akinek a főhőse Szokratész sok olyan gondolatot osztott meg, ami megváltoztatta az én gondolkodásomat és felfogásomat.
A Békés Harcos Útja, az egyik legjobb könyv és film párosítás azt hiszem. Már ha a spirituális vonalat nézzük:)
Tegnap este mikor lefeküdtem, az a kép jutott eszembe, amit motorozás közben készítettem. Rémilik? Ha esetleg nem, segítek felidézni a dolgot:)
Sokszor úgy haladunk előre hogy elfelejtjük megnézni azt amit éppen elértünk, vagy abban az adott pillanatban körül vesz minket. Pedig a másik izgalmas lépés, ha ebből a pontból nézel vissza, honnan is jöttél:) Mit értél el, mi van mögötted. Természetesen az önsajnálat nélkül:) Az nem kell:)
Tegnap este vacsora közben a kislányom azt kérdezte:
-Ugye Ti mindig itt lesztek velünk? Nem haltok meg?
Tudni kell hogy a rokonságban nemrég hunyt el valaki, ez indíthatta el benne a gondolatmenetet.
Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor mit mondasz... Mire fogod tanítani a gyereket? Kérdés, amire azt hiszem nincsen jó válasz, a szülő felelőssége ezt eldönteni.
Mindenki azt adja tovább amiben hisz, amit jónak vél. Ha pedig a szülőben nincs hit, a gyerekre bízza hogy mit talál magának, ha szüksége lesz rá.
Én vállaltam hogy még több kérdést kapok, és belevágtam: -Sajnos ezt nem tudja egyikőnk sem megígérni, de mindent megteszünk azért hogy minél tovább Veletek lehessünk.
-Meg fogtok halni? -kérdezte teljes ledöbbenéssel. Gonoszság? Gondold azt.
-Mindenki meghal egyszer. Mindenki részt vesz ebben az utazásban, kivétel nélkül. Aztán újra megszületik az ember, ha úgy dönt, jönni akar:)
Láttam rajta hogy emészti a hallottakat, majd jött a következő menet: -Én akkor is hozzátok akarok születni. -Itt a feleségem is csatlakozott a beszélgetéshez: -Az előző életre nem úgy emlékszik az ember mint ahogy most emlékszel a Papáékra.
A kis tündér megint gondolkodott, kicsit tovább mint eddig, azt gondoltuk ez erre az estére le van tudva, de hamar rácáfolt.
-Én sokszor haltam már meg? -kérdezte ezt olyan kíváncsisággal, mint akiben nyoma sincs a félelemnek. Elmosolyodtunk mindhárman, és elmondtuk neki hogy párszor már biztos:)
Ezután már a fürdés következett, ahol sokáig nem volt semmi érdemleges. De aztán egyszer csak a kisasszony folytatta az eszmecserét az Öccsének:
-Tudod kistesóm egyszer mindenki meghal. De ne félj, én sosem hagylak magadra! A szívedben mindig ott leszek. Ha épp az oviban vagyok, vagy mással játszok, akkor is rád gondolok, és akkor ott vagyok neked. Igaz Apa? Akit szeretünk az ott van a szívünkben, és ha meghal, onnan akkor sem tűnik el?
Sokat kellett nyelnem hogy meg tudjak szólalni és igazat adhassak neki. Ahogy az apró beszélgetéseket összefűzte egy gondolattá életről és halálról ez az 5 éves kislány, a lányom, megindító volt.
Lehet hogy elítélnek emiatt mások. Lehet hogy idegenkednek tőle. De tanítványként megfogadtam, hogy az én gyerekeim nem fognak büntető Istenképpel felnőni, és mindent megteszek azért, hogy magabiztosan élhessék életüket, a nagy pofonok mellett is.
Mert mindannyian úton vagyunk, és egy angyal gondoskodik arról, hogy egyszer meg is érkezzünk. Akkor magukra hagyjuk azokat akik velünk utaztak.
De ez a lány már tudni fogja hogy szeretteit hol keresse.
Nem fog temetőbe járni, nem fog sírni egy fejfa előtt.
"A Nagy Harcos tudja hogy meghalhat.
De nem fél a Haláltól.
Nem várja azt, de számít rá.
Tudja hogy legyőzhetik...
Így legyőzhetetlenné válik"
BushiDo
Ride Baby... RIDE!:)
