Visszakísértem a székhez, és leültettem. Meggyújtottam a szivart, és rendbe raktam a gondolataimat.

-Ezzel a szöveggel a fejemben tévedtem el magam is.

Éreztem hogy egy világot kezdek összezúzni benne. De nem tehettem mást. Merlin ide küldte, az én kezembe adta az irányítást... "Légy vele kedves..." Óvatos magyarázatba kezdtem...

-Senki más, csak Te dönthetsz affelől hogy szeretsz e valamit vagy sem, kipróbálsz e valamit vagy sem. S dönthetsz úgy is, hogy nem szereted... Na ugyanez a helyzet az utazással is. Ha hallgattam volna azokra az emberekre akik sürgették hogy találjam meg a belső utamat, és azon kezdjek el haladni, sosem találkozok Merlinnel, és talán ezeket az élményeket sem kapom meg, amiket magaménak tudhatok az elmúlt napokból.

Dühös lett... -De azt csinálod amit mindig is szerettél volna?! Amit elterveztél egykor?

Szinte kiabált. Kétségbe volt esve. Halkan válaszoltam, átgondoltan: -Szeretem azt, amit csinálok. 

-Ez nem ugyanaz haver! -vágta rá dühösen.

-Valóban nem... De mégis. Látod? Csupán csak nézőpont kérdése.

-Elfogadtam hogy jelenleg az az utam, amin éppen haladok. Ahol éppen vagyok...

-Már megbocsáss tesó... de ez beletörődésnek hangzik! -hirtelen eltelt gőggel. Már nem volt beburkolózva.

-Elfogadni azt amit az Élet kínál ..,s adott esetben élni vele, nem könnyű... ha őszintén teszed, nem harcolva az elemekkel.

-Én nem akarom ezt! Én irányítom a sorsomat! -szinte kikelt magából.

Nem tudtam reagálni. Talán azért nem, mert hasonló gondolatokkal voltam tele még egy évvel ezelőtt... 

Aztán eszembe jutott Rose...

-Szeretsz motorozni?

Szeme felcsillant. -Ha nagy leszek lesz egy Honda Shadowm! És azzal járom az utakat! -tekintete csak úgy szikrázott.

-Szerinted mi számít? Az út, vagy pedig az, hogy miként szemléled az utat?

-Mindkettő!

-Szerinted Merlinnel csak ott találkozhattam volna?

-Azért találkoztunk, mert hajlandó voltam meglátni őt az utam során...

Szólni akart, de aztán az elhangzottak elharapták benne a csípőből adott választ. Folytattam: -Ha az Élet olyan lenne mint a kívánságlista, vajon mit tanulnánk belőle? Szerinted hol lennék most? És szerinted mikor unnál rá?

-Dönthetsz úgy hogy megállsz. Szivarra gyújtasz, és egy öreg hóbortossal cserélsz eszmét egy völgy peremén... vagy megfordulsz... vagy irányt váltasz. Rajtad áll.

Beletörődően zuhant vissza.

Megböktem a vállát ököllel. -Ha odafigyelsz, rájössz magadtól hogy a belső út szinte független attól hogy fizikailag hol vagy, mit teszel. -hátradőltem, és mélyet szívtam a szivarból. Hagytam hogy a füst beburkoljon, mert tudtam, ezekhez a gondolatokhoz idő kell... Nekem mennyi is kellett???
Sziszegett, majd a térdére csapott. -Akkor sem tudom elhinni hogy azt csinálod amit szeretnél, és maradéktalanul boldog vagy ebben a helyzetben. -Összefonta karjait tüntetőleg, és dühösen nézett maga elé. Nem szándékos volt, de megmosolyogtam.
-Nem kell hogy elhidd, nekem nem számít már. Tudod lett volna lehetőségem mást választani... És sokáig gondolkoztam ezeken a dolgokon, áltattam magam azzal hogy nem a saját utamat járom, és meg kell lelnem a benső utat... De mihez is? Az vajon hova vezet? Mitől másabb mint az a kaland amit az Élet kínál??? Nem én irányítok? Hé Te! A Halált Te irányítod? Pontosan tudod hogy mikor lépsz le??? Ha nem, akkor vajon kinél van a gyeplő?
Kár volt belemennem a témába, mert tudtam hogy meredek útra tévedt a beszélgetés, de már késő volt.
-Ha úgy döntök hogy levetem magam a ház tetejéről, én irányítok! -tüzelt csípőből. Bennem is elindult az ideg felfelé... Bocs Merlin!
-Ha beszari vagy, és nem mered végigvinni, tedd csak meg! De tudnod kell: Az Életnek arra is van terve hogy Téged hogyan pótoljon a saját színpadán. -Megemeltem a poharam, s köszöntöttem Őt. Még idegesebb lett.
-Mégsem akarok olyan lenni mint Te... Beletörődsz a dolgokba. És megadod magad a kihívásoknak. Nem harcolsz magadért. Sem az álmaidért... Én nem akarok ilyen lenni!
Fájtak a szavai... Sértett, bántott. Szó nélkül keltem fel, és vezettem a garázshoz...
-Nem harcolok az álmaimért? Nem küzdök érte? -nem szóltam többet. Felnyitottam a garázskaput. Rose ott állt teljes pompájában. Még gyönyörűbb volt ahogy a naplemente tűzött be és futott végig a narancsos pászma idomjain. Szívem dobbant.
-Ez... ez... -csak mutogatott... -A Tiéd?
-Együtt gurulunk. Igen.
-Ez hihetetlen... Kicsit chopperes, kicsit naked... De nagyon vad! -szinte ujjongott. Végig simította minden részletét. Teljesen Rose hatása alá került.
-Én is ilyet szeretnék. Komolyan!
-Hasonlót találsz, de ezt a gépet már nem gyártják. És ahogy tudom, nem is készült belőle sok.
-De akkor hogyan... Hogy tudtad...
-Véletlenül volt egy eladó... S véletlenül senkinek sem kellett. -nem akartam belemenni, úgysem lett volna értelme... Azt hittem. De a srác mégis meglepett.
-Bevonzottad... -nem szólt többet. Végigmutatott rajta, inkább csak magának. Hogy van ilyen.
-Tudod, nem kell ahhoz "kapucni" meg varázsbot, sem üveggömb hogy odabent nagy dolgok történjenek. Nem kell hogy egész nap bölcsességeket mondj, sem pedig az hogy remeteként élj évekig egy sarokban... Ha úgy döntesz hogy elindulsz, és őszintén figyelsz erre, az útra, a kalandra, akkor hidd el hogy működni fog. Lehet fájdalom, lehet pofon, de az nem azt jelenti hogy nem az utadon vagy. Csupán csak oda kell figyelni a tanulságra, vagy az irányváltásra.
Vártam egy darabig, hogy csillapodjon a dolog.
-Ne mondd nekem Haver, hogy nem élek az álmaimnak! Minden fontos állomása életemnek, az alapján kelt életre, hogy az álmaimat követtem.

Hosszasan meredt maga elé...
-Szóval akkor Te az utadon vagy... És boldog vagy... És szereted azt amit csinálsz...
-Haver! Nem tudsz nem az utadon lenni érted? Maximum arra figylesz ahova visz. Nem pedig arra ahol éppen vagy.
-Nem bánnád ha mégis visszajönnék valamikor?
-Én nagyon örülök neki ha nem egyedül kávézok -mondtam felengedve. Láttam rajta hogy emészt, és sok dolog összeborult benne egy cseppet. De talán kíméletes tudtam maradni... Talán...
Összeszedte magát, újra nekiindult, arcán tele érzelemmel, és viharral. De valahogy mégis más volt... Felállt a székből, és kezet nyújtott: -Örültem a találkozásnak Gabe. Nagyon is. Bízom benne hogy találkozunk még... 

-Muszáj látni az utat amit bejársz Barátom. Mert csak így emelheted fel a szörnyet is... akivel még dolgod lesz.
Egy hang se jött ki a számon. Tátogtam mint hal a vízben. Mert bármit is mondtam volna, már jött egy gondolat, amit ismét emészteni kellett...
Beleszívtam a szivarba, küldtem az univerzumnak a füstjeleket.
-Jó volt hallani szavaidat, és nagyon büszke vagyok Barátom. -törte meg a csendet. Talán azt is pontosan tudta hogy nem fogok megszólalni még egy darabig... Képtelenség.
-Elköszönök Tőled, de hamarosan jövök. -Azzal felvette a mellényt, a szemüveget, és valami fura ötlettől vezérelve, visszafordult: -Még visszatérek! -mondta rekedt, és gépies hangon... Felnevettem.
-Jól van Terminátor. Várlak. De legközelebb Castrolt kapsz, nem Havana-t. -és széles mosolyra húztam a számat.

Hallgattam ahogy kidörög. De még nem akaródzott kikelni a székből. A gyerekek is lejöttek játszani. Beleolvadtam a pillanatba, és minden jó volt. Eszembe jutott a srác aki nem hitte el hogy kerek lett az Élete... Felemeltem a poharat a maradék folyékony arannyal és az égnek emeltem: -Hidd el Haver, jól leszel! -azzal felhajtottam, és visszasüllyedtem a székbe, s csak hagytam...